Az évekig tartó tervezési fázis után indulhat a rakéta fejlesztése, amely több változatban készülne el.

Az elmúlt hónapokban többször olvashattunk arról, hogy a NASA hosszú szünet után ismét komolyabb figyelmet fordít(hat) a Hold, valamint a Mars kutatása felé, itt pedig komplex expedíciókat is terveznek, amelyek az égitesteken történő leszállást is magukba foglalnának. Most végre elindult az ehhez szükséges rakéta fejlesztése, bár még évekig tartó munkára lesz szükség.

A Space Launch System (SLS) fejlesztésének elindulása azért kiemelt jelentőségű, mert az Apollo-programban szolgálatot teljesítő Saturn V óta ez lesz a legnagyobb teljesítményű rakéta az ügynökség eszköztárában. Eddig nem sok konkrétumot tudhattunk magáról a rendszerről, annak felépítéséről, ám a most közzétett anyagok alapján összeállt a kép, amely több variánst is említ. Az SLS ezek szerint több blokkból épülne fel, ezek egymást követően készülnének el, és mindegyik eltérő jellemzőkkel állna munkába.

Az első körben a Block I kifejlesztése történik, mégpedig 2014 és a legkésőbb 2018 novemberében esedékes első fellövés között, picit több mint 7 milliárd dollárból. Itt igyekeznek a visszavonultatott űrsiklók több elemét is felhasználni, ennek megfelelően az első lépcsőben az ott is látott két Solid Rocket Booster (SSRB) párosul a hatalmas méretű tartállyal, ami vörös helyett ezúttal fehér színű lesz. A második lépcsőt a Delta IV rakéta módosításából származó Delta Cryogenic biztosítja majd, együttesen pedig 70 metrikus tonnát emelhetnek alacsony orbitális pályára. Ha minden a terv szerint történik, 2018-ban ez a blokk juttatja majd közel a legénység nélküli Orion-kapszulát a Hold túlsó oldalához.

A Block IB a második lépcsőt módosítja tovább, a Delta IV helyett itt az úgynevezett Exploration Upper Stage jut majd főszerephez, amely rengeteg üzemanyaggal és 4 RL10-rakétával növelné a hasznos terhet 110 tonnára. 2030 körül pedig elkészülne a Block II, amely a két SSRB helyett alkalmazna továbbfejlesztett booster-rakétákat, elérve ezzel a 155 metrikus tonna kapacitást az alacsony orbitális pályára (LEO) történő állításakor. Érdemes megemlíteni, hogy a Saturn V annak idején 118 tonnáig jutott, a jelenleg alkalmazásban lévő és fejlesztés alatt álló alternatív platformok pedig messze elmaradnak ettől: a SpaceX Falcon Heavy hasznos terhe 55 tonna, az Ariane 5 esetében ez mindössze 21 tonna, a Delta IV pedig 29 tonnát mutathat fel.

Az még nem világos, hogy a NASA új nehézsúlyú fejlesztése, avagy a SpaceX jóval kisebb megoldásai kerülnek-e majd főszerepbe a 2030-as évek elejére.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...