Amerikai csillagászok elméleti módszerekkel erős bizonyítékot találtak a Naprendszer peremvidékén keringő nagytömegű bolygóra, amelynek tömege mintegy tízszerese lehet a Földének.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Csillagászati Unió 2006-ban Prágában megtartott közgyűlésén az addig nagybolygónak tartott Plutót a törpebolygók közé sorolták vissza, s így az addig kilenc nagybolygó helyett csak nyolc ismert nagybolygó lett a Naprendszerben.

A múlt században a Pluto felfedezését követően, majd a Kuiper-öv és az Oort-felhő létezésének kimutatása után újabb nagyobb tömegű égitest létezését feltételezték, amely lehet egy nagybolygó vagy akár a Nap kis tömegű törpe csillagtársa is, amellyel kettős rendszert alkot. Ezt a feltételezést arra alapozták, hogy valami nagyobb tömegű égitest tömegvonzásával zavarja a külső Naprendszer kis égitestjeinek, az üstökösöknek és a Neptunuszon túli övezet kisbolygóinak mozgását. Nevet is adtak ennek a hipotetikus törpe csillagnak: Nemezis. Mára azonban a szakemberek levették a napirendről, hogy létezik, s szerintük inkább egy csillagnál jóval kisebb tömegű égitest, egy nagybolygó hatását veszik alapul. Az elmúlt mintegy húsz évben végzett számítások és számítógépes szimulációk alapján egy csillagnál kisebb tömegű égitest okozhatja a dinamikai hatásokat Naprendszerünk külső vidékein.

Távcsöves megfigyelésekkel azonban eddig még nem bukkantak a Plutón túl feltételezett újabb nagybolygó nyomára.

A Kaliforniai Technológiai Intézet (Caltech) kutatói, Konsztantyin Batyigin és Michael Brown most január 20-án jelentették be, hogy a külső Naprendszer kis égitesteinek mozgása és pályaelemei eloszlása, valamint számítógépes szimulációk alapján erős bizonyítékot találtak arra, hogy a Neptunusz pályáján túli régióban, a transzneptun-övezetben egy, a Földhöz képest óriásbolygónak kell lenni. Ez a tömegvonzásával hatást gyakorol az azon a vidéken mozgó kisebb égitestekre, mint például az úgynevezett szórt korong objektumokra, illetve a Kuiper-övnél is távolabbi napközelségbe kerülő, attól az övezettől elkülönült égitestekre. Ilyen távol napközelségbe kerülő objektum például a 2012-ben felfedezett 2002 VP113, amelyről korábbi híreinkben beszámoltunk. A 2012 VP113 pályája napközeli pontján is csak 76 CsE-re kerül közel a Naphoz, naptávolban 937 CsE távolságra van tőle, keringési ideje mintegy 11400 év. Naptávolban tehát már a belső Oort-felhőig is eljut. Emlékeztetőül, a Neptunusz 30 CsE, a Pluto 40 CsE közepes naptávolságban kering, a Kuiper-öv mintegy 35-50 CsE között jól behatárolt távolság-tartományban helyezkedik el.

Az eddig ismert hat legtávolabbi objektum a transzneptun-övezetben, a Sedna, 2004 VN112, 2007 TG422, 2012 GB174, 2012 VP113, 2013 RF98 pályáinak hossztengelyei két csoportban, közel egy irányba rendeződnek, illetve a pályasíkjaik nagy szöget zárnak be az ekliptika síkjával. A Caltech kutatói szerint ezért az elrendeződésért egy mintegy 10 földtömegű, elnyújtott ellipszis pályán, az ekliptika síkjához nagy szöggel hajló pályán keringő nagybolygó lehet felelős. A Naprendszernek azon a távoli vidékén ennek a bolygónak a gravitációs hatása dominál – persze a Nap egyértelműen uralkodó tömegvonzása mellett.

Az amerikai kutatók most közzétett vizsgálataik alapján megállapították, hogy az általuk “Kilencedik Bolygónak” hívott feltételezett égitest tömege legalább tízszerese a Föld tömegének, és a Neptunusz naptávolsága hússzorosának megfelelő közepes távolságban kering a Naptól, de elnyújtott ellipszis pályán, amelynek excentricitása mintegy 0,6. Figyelembe véve, hogy a Neptunusz pályájának középtávolsága 30 CsE, a hipotetikus Kilencedik Bolygó mintegy 600 CsE középtávolságú pályán kering, de a középtávolságnak, vagyis az ellipszis pálya fél-nagytengelyének hossza ma még nem ismert pontosan, így ezért a keringési idő sem. Egy Nap körüli keringést a feltételezett új bolygó mintegy tízezer és húszezer év közötti idő alatt tesz meg, míg tömege 5000-szer nagyobb, mint a Plutoé. Összehasonlításul: a Jupiter tömege 318-szorosa a Földének, az Uránusz 14-szeres, a Neptunusz pedig 17-szeres földtömegű.

Naprendszerünk kilencedik bolygójának erős elméleti alapokon álló kimutatása jelentős lépés, de nyilvánvalóan az égitest megfigyelésekkel történő felfedezése jelentheti csak azt, hogy valóságos és nem csupán egy hipotetikus objektumról van szó. “Hisszük, ha látjuk” – tehát nagy izgalommal várjuk a Naprendszer Kilencedik Bolygójának felfedezését. A tervek szerint elsősorban a Subaru teleszkóppal történne a bolygó rendszeres keresése. Nagy reményeket fűzhetünk a közeljövőben megvalósuló nagy égboltfelmérő programokhoz is, mint például a Large Synoptic Survey Telescope (LSST), de akár a már folyamatban lévő Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System). Optimista becslés szerint legalább öt éven belül megtalálhatják a kilencedik bolygót.

A csillagászat történetében már több példa is volt arra, hogy újabb égitestet létezését előzőleg valamilyen elméleti meggondolás vagy számítások alapján jelezték előre. A kisbolygókat a Titius-Bode szabály alapján egy feltételezett bolygót keresve találták meg, a Neptunuszt és a Plutót, valamint a Kuiper-övet is számításokra alapozva jósolták meg majd fedezték fel később távcsővel.

A Naprendszer kilencedik bolygójának elméleti úton történt kimutatásáról szóló tudományos közlemény az Astronomical Journal szakfolyóiratban jelent meg.

Forrás: csillagaszat.hu Kattintson ide...