http://78.131.57.228/14-iq-light/313-ertekrend-manipulacio-estere-a-filmek-titkai#sigProId0145a4305d
Nekem ugyan már évek óta nincs TV-m, de akiknek esetleg még van, azoknak most ajánlanék egy könnyed kis vígjátékot csütörtök estére. A TV2-n lesz 20:25-kor (08.04.) és az a címe, hogy Az utolsó vakáció.
Ha esetleg lemaradnál róla, alternatívaként kölcsönözd ki egyik este a Bakancslistát DVD-n, és azt nézd meg. Tulajdonképpen mindegy is, hogy melyiket nézed meg ebből a szempontból.
A két film ugyanis látszólag teljesen más jellegű, előbbi vígjáték, utóbbi inkább dráma, mégis a mélyén, a kettő film teljesen ugyanazzal a céllal készült, és ezt, ha kellően nyitott szemmel nézed őket, látni is fogod. Itt egy kis komédia, ott egy kis dráma, mindezek csupán körítés, ami jobban emészthetővé teszi neked az anyagot, hogy jobban beszippantson a történet, és kellően mélyen magadévá tehesd az alapvető üzenetet, amit gondosan "belesütöttek" neked az elme-manipuláció nagymesterei, és ami teljesen ugyanaz a két film esetében.
Félreértés ne essék, nem lebeszélni szeretnék bárkit is a TV-nézésről, sőt... Ha elkezdesz ébredezni, és elkezded észrevenni a finom kis manipulációkat a filmekben és sorozatokban, a tv-nézés egy nagyon élvezetes és hasznos tevékenységgé formálható.
No de visszatérve a fenti filmekre, amit illusztrálni szerettem volna velük, hogy milyen ügyesen tudják beleszőni a legmélyrehatóbb emberi értékrend manipulációkat egy ilyen kis másfél órás "programba". Értékrend alatt ugyebár azt értem, hogy mit tartasz fontosnak az életben.
Nyilvánvaló, hogy ha én szabhatom meg, hogy te mit tartasz fontosnak az életedben, akkor óriási hatalmam van feletted. Onnantól kezdve én mondom meg mi az életcélod, gyakorlatilag én "mozgatlak" téged.
Viszont ha az emberek legalapvetőbb értékrendjét szeretném átírni, a dolgot mégsem kezelhetem olyan nemes egyszerűséggel, mint egy hamburgert vagy egy mosóport, hogy csinálok reklámokat, amiket leadok a félidőben, hogy így kell élni, meg úgy kell élni, mert azért azt egy csöppet zokon vennék az emberek. Ilyenkor vetem be ezt az indirekt, "szórakoztatásnak" álcázott technikát:
Előzőleg ugye már legyártottam magamnak a sztárokat, olyan személyeket, akikre a közönség valamilyen okból felnéz, akikkel azonosulni szeretnének (lehet ez akár a sarki csöves, érdektelen, csak ez kell, hogy a média segítségével sztár státuszba emeljem). Őket fogom belerakni a filmembe, mert így amit a sztárral megcsináltatok a filmben, azt a többi "majom" csinálja utána az életben (nem sértés akar lenni, csak van ez a találó kifejezés)...
Na és most jön kérem az extra csel, hogy mégis hogyan tudok belepiszkálni egészen mélyre, az emberek legalapvetőbb értékrendszerébe egy ilyen műsorral... Hát egy olyan szituációt kreálok a forgatókönyvben, hogy a sztárom haldoklik és megtudja, hogy csak pár hete van hátra az életből.
Na, itt álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük bele magunkat ebbe a szituációba, mert ugye a film nézése közben is ezt tesszük majd. Képzeljük el egy pillanatra, hogy az orvos közli velünk, hogy csak pár hetünk van hátra! Mit csinál ilyenkor egy ember?
Nyilván mindenkinek vannak tervei, vágyai, dolgok, amiket szeretett volna még véghezvinni, átélni az életben. Ha most közli velünk az orvos, hogy már nincs sok időnk hátra, és nem lesz lehetőségünk ezeket mind beteljesíteni, akkor muszáj elővenni a prioritásokat. Le kell ülnünk, számot kell vetnünk, és el kell döntenünk, mik a legfontosabbak ezek közül. Vedd észre, hogy a szituáció pontosan úgy lett megkonstruálta, hogy elő kelljen vennie az embernek a legalapvetőbb értékrendszerét a helyzet kezeléséhez.
És innen ugye már mehet is minden, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sztárunk megtudja a rossz hírt, nagy a szomorúság, beleéljük magunkat a helyzetbe, azonosulunk vele. A film nézése közben egy picit mi is elkezdünk gondolkodni, hogy mit is csinálnánk... De persze csak egy tizedmásodperc erejéig, mert a produkció, ugye, nyilván nem azért készült, hogy gondolkodjunk, hanem éppen ellenkezőleg, úgyhogy már jön is a sztár a képernyőn, és ő átgondolja helyettünk a helyzetet, és elkészíti az ő kis listáját, amit mi, ebben a tv által indukált szuggesztív alfa állapotban, tudomásunkon kívül szépen elfogadunk, és többé-kevésbé magunkévá teszünk. És itt a touch-down kérem szépen, ezzel máris sikerült felülírniuk a néző legmélyebb értékrendszerét. Megmondták, hogy mi a fontos! Az, ami Queen Latifah karaktere szerint fontos, ami Robert De Niro karaktere szerint fontos.
Számos ilyen vezérfonalú film készült már a filmtörténelemben, különböző szereposztásokkal, különböző műfajokban, a legkülönbözőbb keretkörítéssel, de valahogy a lista, amit a sztár végül összehoz, hogy miket szeretne még megcsinálni az életében, szóval az valahogy minden egyes alkalommal szinte ugyanazokat a pontokat tartalmazza. Drága éttermek, luxus szállodák, egy próbakör a legújabb Ferrarival, ésatöbbi, ésatöbbi... egyszóval ott van rajta minden, amit egy "üres", anyagias életfelfogással csak ki lehet találni.
Bármibe lefogadom, és fel merem rá tenni az összes pénzemet, amim van, hogy soha egyetlen egy olyan hollywoodi film nem fog készülni, amiben a sztár megtudja, hogy meg fog halni, és ezt felismerve úgy dönt, hogy mondjuk megtér istenhez! Akármelyikhez!
Ezt nem tartjátok érdekesnek? Mert én nagyon. Sorra mutatják be a történeteket, benne emberi tragédiákat, embereket, akik megtudják, hogy nemsokára meg fognak halni, és egyetlen egynek nem jut eszébe semmilyen spirituális vagy felsőbbrendű gondolat. Nulla. Semmi! Csak annyi, hogy a Ritz-ben még nem vacsorázott, és azt még feltétlenül szeretné kipróbálni mielőtt meghal. Szerintem ez valami elképesztő!
Félreértés ne essék, én itt nem a vallásokat pártolom, mert azokról is tudnék pár oldalnyi kritikát írni, de észre kellene venni, hogy itt már nem is csak a vallásokat támadják be egy ilyen forgatókönyvvel, hanem mindennemű olyan gondolatot el kívánnak pusztítani, ami szerint az ember több annál, mint hogy vásárol, étterembe jár és utazgat. Mindent!
És ahhoz, hogy kipusztítsanak mindennemű gondolatot, amelynek a felsőbbrendű én-hez bármi köze lenne, még csak nem is kell támadniuk ezeket a gondolatokat, épp ellenkezőleg! Céljukat azzal érik el, hogy megcsinálnak hatezer filmet, és még csak nem is tesznek róluk semmi említést.
Nos hát, ilyen módon lehet "prediktív programozással" (lásd Alan Watt Kattintson ide... ), beágyazott üzenetekkel, legyártani azokat a kozmopolita biorobotokat, akik utána egész napjukat a plázában töltik és ha megkérdezed tőlük: mik a hosszabb távú terveik, akkor azt mondják, szeretnének majd egyszer a Ritz-ben kajálni.
Mi történt velük, talán ezzel az életszemlélettel születtek? Persze hogy nem.
Csak épp a szüleik engedték, hogy az UPC meg a Cinema City nyári iskolája nevelje fel őket.
Forrás: pirospirula.blogspot.com