A Baltazár Színház tartott előadást a komlói színházban
Húsz éve működik a színház Budapesten down szindrómás színészekkel. A mostani darab is az elfogadásról szól. Egy ifjú szereplő elmondja gondolatait az előadásról, mesél terveiről, életútjáról. (Kováts Kriszta, Erdős Balázs)
4 probléma
Megújul a buszvégállomás, ám a körülmények annyira katasztrofálisak, hogy az utasok türelmetlenek. Esős időben az érkezők éppen egy hatalmas pocsolyába lépnek. A váróterem nagyon elavult, koszos, hideg.
Városi megemlékezés az aradi vértanúkról
A Kodály iskola 6. osztályos tanulói adtak énekkel, versekkel, zenekísérettel ünnepi műsort a megemlékezésen. Ezután városunk polgármestere mondott méltó beszédet, melyet koszorúzás követett. (Korbuly István, Polics József)
Tudnivalók a nemzetiségi képviselőjelöltek választásáról
Korábban külön szavazókör várta a nemzetiségi választókat a Közösségek Házában. Változás, hogy most ezt saját szavazókörzetében megteheti. A főjegyző a szavazás részleteit ismerteti. (dr. Vaskó Ernő)
Tennivalók a távfűtés elindulása előtt (Mayerhoff Attila)
Már kérték a fűtést lakóházak, közintézmények, hiszen itt a hűvös idő. A vezérigazgató tanácsokkal látja el a fogyasztókat.
Folytatódik a közmunkaprogram de kevesebb létszámmal
Háromszáz főre adott be pályázatot a Városgondnokság, jelenleg harminc fő hiányzik. Két képzés is becsatlakozik ebbe a programba. A kiterjedt zöldterületek kezelése is a Városgondnokság hatáskörébe tartozik, ezt 80 %-ban vállalkozók végzik. (Bogyai László)
Az új edző tervei a KBSK labdarúgócsapatának élén (Tóth Máté)
A vezetőedző szerint összeérett a fiatal, lelkes csapat, ami a kitartó munkának köszönhető. Az NB III-ba feljutás profi játékosokat kívánna, amit megérdemelne a város.
Társadalmi munkával szépül a Hóvirág utca (Pálfi László)
A városrész képviselője is részt vett a Hóvirág utca 6. szám előtti lépcsőfelújításban. A területen további fejlesztések, parkolóépítések várhatók. Gesztenyés úthálózatának aszfaltozása tavasszal kezdődik.
Sikeresen zárta a versenyszezont a sporthorgász (Gyurkó Gábor)
Márciusban kezdődtek az egyéni bajnokság fordulói különböző vizeken. A sporthorgász elmondta, a csapat érdekeit kell figyelembe venni a versenyek alkalmával. Kevés az ifjú pecás, ezért Baranyában egyesület alakult a fiatal horgászok támogatására.
Ősszel kevesebb lomot, de felelőtlenebbül raktak ki a városlakók
Lezárult az őszi lomtalanítás városunkban. Az üzemvezető felhívta a figyelmet, hogy a lomtalanítás első napjára helyezzék ki a lakók a hulladékot. Még előfordul hogy veszélyes anyagot helyeznek ki, amit a Hulladékudvarban lehet díjmentesen leadni. (Szeitz Gábor)
Önöket kérdeztük - A társadalmi munkáról
Az összefogás fontos dolog, szükséges az emberek életében. A társadalmi munkát több ember szívesen végzi, mások szerint értelmetlen. A szemetelés városunkban is elképesztő méreteket ölt.
Ismerkedjünk meg a Wing Tsun Kung Fu-val (Balogh Imre)
Egy apáca mester hölgy fejlesztette ki a kung fu válfaját a Wing Tsunt. Jelentése: gyönyörű tavasz, a gyors rövid megoldásokon alapul, technikai alapokra vonatkozik, az ütések, támadások kivédésére szolgál.
Több önkéntes véradóra van szükség
A folyamatos vérellátás elengedhetetlen az egészségügyben. Komlón is várják az új véradókat, naponta 15-20 fő szükséges városunkban a biztonságos ellátáshoz. (Dr. Rácz Zsuzsanna, Dr. Ságiné Dr. Polics Éva)
Október az idősek hónapja (Polics József)
Komlót felépítő senior korba került embereket hetedik alkalommal köszöntötték a zenés esten. A polgármester az idős emberek tapasztalatát, munkáját méltatta.
Csaba és Én - Közelednek az önkormányzati választások
Barátok, jó ismerősök feszülnek egymásnak a politika miatt. Megosztja a családot, kapcsolatokat. Kultúra kérdése hogy hogyan viszonyulunk a választásokhoz, tartsuk tiszteletben egymás álláspontját.
Víz és szennyvíz áztatott el egy lakást Zobák aknán (Lakó, Pálfi László)
Folyamatosan áll a víz a Hóvirág utcai lakóépület alagsorában, a lakók nem tudják mi okozza a problémát. Egy éve önti el a szennyvíz az épületet, a bűz a lépcsőházban elviselhetetlen.
Sikeresen szerepelt a Kenderföld-Somági Általános Iskola az idei Hegyifutáson
Az éltető mozgást népszerűsítette a Komló szívében megrendezett Hegyifutás. A kenderföldi gyerekek kiemelkedő sikereket értek el ezen a versenyen. (Huber Daniella, Góman Adrián László, Kardos Renátó, Ágoston Ákos Zsolt, Storcz Dorina, Tolsztih Natasa, Kujbus Regina, Jankovics Hanna, Nagy Csilla, Szűcs Ramóna, Ágoston Emőke Kitti)
Önkormányzati választások 2019 - Képviselőjelöltek
Jelöltjeink jövőbeni terveikről, programjaikról beszélnek, minden induló szót kap a műsorban. Városunk fejlődése a tét.
Forbes: Putyin az év legbefolyásosabb embere
Aggasztó valóságot rejt az indiai oltási program
Orosz tábornok: német és lengyel katonai célú biológiai kutatások is folytak Ukrajnában
Pentagon: újabb kommandós rajtaütések várhatók az Iszlám Állam ellen
Emberségből jeles!
Lassan fellélegezhet a MegaUpload alapítója
Fontos a vitaminok és gyümölcsök fogyasztása a téli időszakban
Sikeres a Code Week a középiskolások körében (Jankóné Borostyán Gabriella)
Sztrájk a MÁV-nál
A Húsvét vallási szerepéről (Bors László)
Rangos kitüntetést vehetett át a Nagycsaládosok Komlói egyesületének vezetője
A város akadály mentesítése. ( Horváth László )
Impresszum
Created by: weblapwebaruhaz.hu