Átfogó csomagot tárgyalt a hónap elején az Európai Bizottság előterjesztése alapján a tanács a vetőmag-előállítás és forgalmazás szabályozására. Az uniós szlengben „növényi szaporítóanyag-törvénynek” (plant reproductive material law) nevezett indítvány régóta nem tapasztalt indulatokat váltott ki a mezőgazdasággal, az élelmiszer-biztonsággal, illetve a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil csoportok körében.

Szombaton világszerte 260 helyszínen – többek között Magyarországon is – Monsanto-meneteket szerveztek (a megmozdulásokat a vetőmag-kereskedelem egyik legerősebb és mindenképpen a legnagyobb befolyású multinacionális szereplőjéről nevezték el), és a tiltakozások sora még csak most kezdődik. Hogy mivel tudta ennyire felbőszíteni a többnyire békés civileket a brüsszeli bürokrácia, azt ma még csak azok sejtik, akik átrágták magukat a 150 oldalas javaslaton, és ismerik a mezőgazdaság meg a fenntarthatóság legfontosabb összefüggéseit.

Többek között azt, hogy az agro-biodiverzitás (leegyszerűsítve: a termesztett és tenyésztett fajok, illetve fajták száma) az elmúlt két-három évtizedben 75 százalékkal csökkent; hogy az elvben vetőmagexportőr Magyarország vetőmagpiacát egy európai és két amerikai gyártó dominálja, és hogy a fajtatulajdonosok erőfeszítései nyomán többnyire már csak olyasmit ehetünk, amiért az élelmiszerlánc valamelyik (vagy mindegyik) pontján multinacionális cégeknek fizetünk. Az uniós javaslat preambuluma még abszolút vállalható: arról szól, hogy erősíteni kell az élelmiszer-biztonságot, az élelmiszerpiacon az átláthatóságot és a nyomon követhetőséget, az élelmiszer-termelés ökológiai alapjait, valamint a már emlegetett agro-biodiverzitást.

A szabályozás azonban pontról pontra ellentmond ezeknek a szépen hangzó céloknak: egy olyan rezsimet erőltetne az európai agrártermelőkre, amelyben kénytelenek lennének maguk is részt venni a legkártékonyabb agroökológiai folyamatokban. Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse lapunk kérdésére két gyakorlati példával világította meg, hogy milyen korlátozásokat jelentett volna a tervezet első változata: még a saját hobbikertünkben sem tehetnénk meg (jogszerűen), hogy elültetjük az előző évi termésből maradt vetőmagot (holott ez általános gyakorlat a magyar gazdálkodók körében – nem feltétlenül takarékossági okokból, hanem mert a gazdák maguk is végeznek szelekciót és nemesítést, és szeretik a kipróbált, bevált és személyesen kiválogatott szaporítóanyagot használni), az őshonos fajtákat őrző génbankok pedig nem adhatnának magokat magánembereknek – mindenki csak az EU és a hazai fajtalistákon szereplő változatok szaporítóanyagát forgalmazhatná, illetve használhatná.

Erre a listára pedig már elvi okokból sem kerülhetnek fel a rendkívül változatos helyi és tájfajták, hanem jórészt csak a tőkeerős vetőmagmultik szabadalmaztatott fajtái (egyedül a Monsanto több mint 100 fajtaszabadalmat jegyez Európában, és 1997 óta közel 150 pert indított a jogait – saját álláspontja szerint – bitorló gazdákkal szemben), az összehasonlíthatatlanul nagyobb beltartalmi értékű magyar tájfajták és helyi fajták pedig végképp kiszorulnak a termesztésből. Ahhoz, hogy a szabályozási javaslatból uniós jogszabály legyen, az EP és a tanács közös döntése kell – aggodalomra ad okot, hogy a szöveg eddig szinte akadály nélkül ment át az egyeztető fórumokon, és nincs róla információ, hogy például a magyar kormány képviselője bármilyen ellenvetést tett volna a magyar mezőgazdaságot egyértelműen hátrányosan érintő szabályozással szemben (a hivatalos magyar kormányálláspont pedig ismeretlen) – mint ahogy nemrég az amerikai képviselőház is csont nélkül elfogadott egy olyan botrányt keltett jogszabályt, amely előre mentesíti a Monsantót a génkezelt növényei által okozott, esetleges környezeti és egészségügyi károk jogi következményei alól.

Rodics Katalin szerint a tervezet további sorsa jelentős részben azon múlik, hogy a közvélemény időben rákényszeríti-e a politikusokat a javaslat határozott elutasítására. Hosszabb távon ugyanakkor az élelmiszer-önrendelkezés olyan helyi eszközeinek igénybevételéről is el kell gondolkodni, mint a közösségi vagy a minimális helyigényű ún. horizontális kertek: egyre világosabb ugyanis, hogy az élelmiszertermelésben a „minél lokálisabb, annál biztonságosabb” elv érvényesül.

– A Monsantónak és a több vetőmag-előállítónak nemcsak az amerikai kormányra, hanem az Európai Bizottságra és az EU élelmiszer-biztonsági hatóságára is komoly befolyása van – tette hozzá Rodics, azt is hangsúlyozva: hiába van tagállami szinten (például Magyarországon is) jó szabályozás a tájfajták megőrzésére és használatára, a készülő uniós jogszabály ezeket felül fogja írni, amit most még talán a magyar illetékesek többsége sem gondolt át... Szerinte az sem véletlen, hogy a szakértők a GMO-kat, a mezőgazdasági termékeket és a szellemi tulajdont vélik a hamarosan kezdődő USA–EU szabadkereskedelmi tárgyalások legkényesebb témáinak: látható, hogy a Monsanto és társai meg akarják etetni Európával a szabadalmaztatott termékeiket – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.

Forrás: nol.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Új GMO veszély: génmódosított búza Kattintson ide...